I am the King

100 nap 100 trükk

Facebook-on megy egy h*lye kezdeményezés, ahol az egoista kétlábúak mutogathatják, hogy ők milyen veszett okosak, mert ezt meg azt megtanítanak a kutyájuknak. Persze akadnak olyanok akik belemennek, és a hűséges négylábú majdnem elrepül örömében, hogy jujjdejó tanulunk. És ebből lesz az, hogy fűűűű de nagy sztár vagyok, megtanítottam neki, hogy hozza ide a kulcsom vagy akármi. És akkor megy saját részről a mellveregetés, mások meg a vállát csapdossák, hogy mekkora Károly. Gazdi is megkergült, gondolta hogy majd mindenkinek megtanít mindent és akkor ő nagyon menő lesz. Na ez se jött be. Nem én voltam az első, aki kimaradt, tehát nem követtem el végzetes hibát. Luca meg Maraton meg se próbálta. Gazdi tudta, hogy velük nem sokra fog menni. Tehát ők voltak az első kiesők, de még az előtt mielőtt elkezdtek volna akármit. A következő kieső a süket volt. Az ég világon semmiért nem volt hajlandó figyelni. Egyszerűen hidegen hagyta gazdi próbálkozása, így ő is kiejtette magát ebből a játékból. Én meg hát nem erre születtem, hogy bohóckodjak a kétlábúaknak, így egyértelműen értésére hoztam, hogy nem fogom megcsinálni, akármit is nyújtogasson nekem. Próbálkozott egy darabig, de aztán ráhagyta. Legalább sikerült felfognia, hogy az van amit én akarok.

10365896_565694513548493_2596849318723544000_n

A többiek videóját ITT tekinthetitek meg

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!