Említettem már régebben Yukit, aki a legfrissebb családtagnak számít. Azt is mondtam, hogy menjen el, meg nem kell ide, hasonlók. De végülis nem olyan rossz dolog ám az, hogy ő itt van. A lakás csak és kizárólag az enyém, az udvaron meg elfér. Sétánál mindegy, hogy hányan vagyunk, mert ha séta van, akkor többnyire a szagok érdekesebbek, mint bármi/bárki más. Yuki alapjáraton nem rossz kutya, csak kicsit idegesítő, neveletlen és néha úúgy megharapnám. Vannak olyan dolgai, amik miatt már rég meg kellett volna valaki egye. Nem szentelek neki nagy figyelmet, de azért, hogy mindenki tudjon róla valamit mondok egy-két dolgot. 7-8 hónapos szuka, egész jó teste van, de hozzám magas. Egy hibája van, hogy nagy a feje. De hát senki sem lehet olyan tökéletes, mint én. Idegesítő tulajdonsága sok van, például az állandó ugrálás meg dúródás. Mindig ő akar a középpontban lenni. Annyira apuci kicsi lánya akar lenni, hogy benyalt a fantasztikus behívással. Ugyanis akármikor szólnak neki, ő azzal a bárgyú képével rohan oda, és úgy örül, hogy alig győzi csóválni a farkát. Persze ez tetszik Gazdiéknak, és mindig azzal példálóznak, hogy bezzeg Yuki…

 Még a kamerába se tud belenézni…

Mikor mókázunk csak akkor szeretem. Meg ha elkezd majd tüzelni. De akkor meg nem találkozhatok majd vele, így marad a mókázós szeretés. Szoktunk járni a térre, meg a temető mellé, ahol lehet rohangálni. Na arra jó, mert szaladni legalább tud. Igaz, hogy nem ér utol, de ezt nem is vártam el. Ha néha jönnek más haverok is sétálni, ő egyből puszizik meg örül meg minden, nekem kell felmérni a helyzetet. Hát igen, ő egy rossz életű nő, akinek mindegy, hogy kit puszilgat. Na ezért nem fog engem puszilgatni….

Bezzeg én még pózolok is…

Versenyt futottunk. Én nyertem.